Posted on Hozzászólás most!

Tanulmányúton az Agrárvilágítás

Tanulmányúton az Agrárvilágítás

 

Türelmesen kivártuk, hogy az érvényben lévő járványügyi korlátozások lehetővé tegyenek egy párnapos utazást Olaszországba. Ekkor gondos előkészítés után elindultunk, hogy meglátogassunk egy kertészetet Veneto tartományban.

 

A tanulmány

A koronavírus járvány okozta gazdasági kiesés előtt érezhető volt már, hogy az európai produktivitás minden területen csökken, a pénzügyi lufi előbb-utóbb kidurran. Egyes ágazatokban kezelhető egy válság rövid- vagy középtávú eszközökkel. A mezőgazdaság azonban nem tartozik ezek közé.

Egy előrelátó gazda felkészülhet a várható változásokra úgy, hogy – jelentős anyagi terhet és többletmunkát vállalva – szélesíti a látó- és tevékenységi körét. Így tett Aczél Ádám is, aki évek óta szántóföldi kendertermesztéssel foglalkozik, és elhatározta, hogy 2020-ban Abaújszántón belevág a beltéri termesztésbe is. Cél a szezon meghosszabbítása és magasabb minőség elérése.

Ádám a korábban gombatermesztésre használt sátrak mesterséges fénnyel történő ellátása kapcsán kereste fel az Agrárvilágítás csapatát.

Közös szakmai jóbarátunk, Szelestei Miklós személyes kapcsolatait latba vetve szervezte meg nekünk, hogy a világítás kiépítése előtt meglátogathassunk egy olyan kertészetet, ahol a beltéri kendertermesztés nem kísérleti fázisban van, hanem üzemi méretekben zajlik.

 

A kender

Magyarországon egyre több iparág használja alapanyagként a rostkendert. Építőanyag, textil, műanyagot kiváltó megoldások készülnek a kiváló, fajtajegyzékbe sorolt, hazai nemesítésű fajtákból. A félkész és késztermékek egy része még kis szériában, a piaci előkészítés fázisában van jelen, de találkozhatunk kereskedelmi forgalomban lévő termékekkel is. A roston kívül hasznot hozhat még a kender magja takarmányként, és élelmezési céllal magolajként is.

Európában a kender termesztése és a kenderből előállított termékek forgalmazása nem esik egységes szabályozás alá. A média klikkvadász szalagcímei minden egyes rendeletmódosítás előtt és után a „legalizálás” szót harsogják, holott alapjában véve nem kábítószerről, hanem haszonnövényről beszélünk, tehát a helyes kifejezés a „hasznosítás” volna.

Számos ország felismerte, hogy a kenderben, mint gyógyszer-alapanyagban is jelentős gazdasági potenciál van, így a nagyüzemi, szántóföldi és beltéri termesztés szabályozott keretek között, dedikált felvásárlók részére remek lehetőség a mezőgazdaság számára, hogy kibillenjen a holtpontról.

 

Olaszország

A 2019-ben megtörtént „enyhítés” az olasz döntéshozás részéről sok termelő bizonytalanságát oszlatta el. A megfelelő minőségű, elvárt hatóanyagtartalommal bíró, profitábilis mennyiségben betakarított orvosi kannabisz termesztésével a 2008-ban kialakult pénzügyi válság hatásait ellensúlyozza az agrárszektor. Mindez egy hosszútávú stratégia része. Arányait tekintve az egyéb haszonnövényekhez képest kis területen nagy érték előállítása, a leszüretelt virágzat stabil exportja, vagy esetenként a meglévő feldolgozókapacitás kihasználása lehetővé teszi, hogy az olasz vidék friss vért pumpáljon a tíz éve hervadozó agrárszektorba és feldolgozóiparba. A növények termesztése, szaporítása, piaci előkészítése és szállítása szabály szerint dokumentáltan, nyomonkövethetően folyik.

A családi kertészet fő profilja a díszfaiskola és dísznövény értékesítés. Helyi kapcsolattartónk, Matteo a cég vezetőjével szervezett nekünk személyes találkozót. Az orvosi kannabiszt termesztő üzemegységben egy agrármérnök volt a kísérőnk.

Az üvegházak egy részében – a természetes fény mellett kiegészítő világítással – anyanövényeket nevelnek, melyekről sarjakat választanak le, illetve magról hajtatnak palántákat. Az ivartalan és az ivaros szaporítás során előállított palántákat előnevelik, majd szerződéses partnereikhez szállítják, akik szántóföldi termesztésre átveszik azokat. Érkezésünkkor egy Horvátországba induló szállítmány volt teherautóra pakolva. Néhány hónap múlva a rögzített paramétereknek megfelelő virágzat illetve biomassza Svájcba kerül, ahol gyógyhatású készítményeket állítanak elő az alapanyagokból.

Magról hajtatás esetén a kicsírázott növények négyleveles korukig hermetikusan zárt helyiségben, kontrollált hőmérséklet és páratartalom mellett fejlődnek. A növénykék kijelölt hányada korszerű ledvilágítás alatt edződik, a fényprogram folyamatos kidolgozása mellett.

Az üvegházak közül kettő speciális energiaernyővel tökéletesen lesötétíthető, ami mesterséges fény kísérleteket tesz lehetővé. Így több, mint ezer négyzetméter áll rendelkezésre, hogy akár virágzás előtt, akár virágzásban tesztekkel igazolható legyen a legújabb technológiai fejlesztések hatékonysága.

 

A jövő

A cégtulajdonos szándéka tovább bővíteni az együttműködő gazdák körét. Biztatónak találja Aczél Ádám eddigi eredményeit és törekvéseit, ezért tervezi, hogy a közeljövőben meglátogatja Abaújszántón, illetve kihelyez egy próbaállományt, a hazai klímaviszonyok miatt ezúttal beltéri nevelés céljából.

Az Agrárvilágítás csapata figyelemmel kíséri a teszteredményeket, hogy amint lehetőség nyílik a kapacitásbővítésre, az aktuálisan elérhető legjobb fényforrásokat tudjuk biztosítani Ádám számára!

 

Köszönet a szervezésért és a sok hasznos információért Szelestei Miklósnak és Matteonak, valamint a nyitottságért és a segítőkészségért a kertészet vezetésének és munkatársainak!

Posted on Hozzászólás most!

Nyomtass magadnak pénzt!

Nyomtass magadnak pénzt!

 

Growing your own food is like printing your own money (Ron Finley) – azaz megtermelni a saját élelmedet olyan, mintha pénzt nyomtatnál magadnak. Tegye fel a kezét, aki egyet ért velünk abban, hogy ez a mondat aktuálisabb, mint valaha!

Szerencsés, aki kertes házban lakik, és bármilyen kicsi is a kertje, ki tud jelölni legalább egy csücsköt néhány paradicsom és paprika palántának, pár sor borsónak, fejessalátának. Ha valakinek csak árnyékosabb, hűvösebb helye van, termeszthet hónapos retket, karalábét, káposztát, céklát.

 

Élettér

De mit tegyen az, aki lakásban él? Jelenlegi helyzetünk rámutat, hogy az a lakás, amit eddig esetleg csak arra használtunk, hogy két munkával eltöltött nap között beájuljunk az ágyba, hétvégén pedig a mosógép zúgása mellett egy kupacba tereljük a porcicákat, most irodaként, edzőteremként, alkotó kuckóként, esetleg táncparkettként is szolgál. És, igen, akkor már lehet konyhakert is!

Hogyan kezdjek hozzá?

Ha több nem áll rendelkezésre, egy kisasztalnyi helyet is kinevezhetünk kertnek. A gyors sikert kedvelők számára ajánljuk a csírákat és mikrozöldségeket. Egy növény magjának annyi energiát kell tartalmaznia, hogy a kis kezdemény az első néhány centimétert a fény felé meg tudja tenni azelőtt, hogy a gyökere kifejlődik, és tápanyagot képes felvenni. A folyamat közben a magban lévő keményítő helyét átveszi a cukor, ezért a frissen kikelt növényke nem csak emészthető, de finom is! Aki a csípősebb ízeket szereti, annak a retek, mustár, torma csíráját ajánljuk. Mikrozöldségek közül a kerti zsázsát biztos, hogy még a kezdők sem tudják elrontani, a sikerélmény után pedig jöhet a többi.

Ezek után magabiztosan nekiállhatunk virágcserépbe veteményezni a rukkolát, vagy egy virágládában elföldelni néhány dughagymát, és pár héten belül színesíthetjük és ízesíthetjük az általunk nevelgetett vitaminbombákkal a szendvicsünket.

 

Fénykérdés

Ha az ablak közelében helyezzük el a kiskertet, akkor is szükség van kiegészítő megvilágításra, egyfelől mert a növények szára nem lesz egyenes, ha nem fentről kapják a fényt, másfelől pedig mert az ablaküveg a teljes fényspektrum nem látható tartományából megszűr olyan sugárzásokat, ami egy speciális növénynevelő fényforrás tartományában megtalálható.

 

fotó: unsplash

Posted on Hozzászólás most!

Kert/benn

Kert/benn

 

Falak közé szorultunk. A szerencsésebbek az első sokk után felismerik, hogy idén több idejük lesz metszeni, veteményezni, felfrissíteni a kertet, gyönyörködni a rügyfakadásban. Aki viszont lakásban él, és még egy jó fekvésű erkélye sincs, az hátrányból indul. De az ő helyzete sem reménytelen!

Megmutatjuk, hogy néhány hét alatt mennyi tennivalóval és örömforrással  lát el minket az icipici irodai kertünk.

A karácsonyi hajtás a GeriSoft-nál idén kitartott február végéig, így aztán nem sok időnk maradt a növényeinkre. A szükséges öntözés, hébe-hóba tápoldatozás, fénynek megfelelő forgatás, elszáradó levelek lecsípése megtörtént. Cserébe fűszer- és dísznövényeink folyamatosan vidámították jelenlétükkel mindennapjainkat.

Itt az idő meghálálni ezt nekik. A bazsalikomot csak szüretelni kellett. Néhány tő levágott levelei napokra csodás illatot varázsolnak az irodába, és szárítás után kis üvegben eltehetjük az ízletes fűszert. A mentát és a zsázsát megfodrászoltuk. Tehát a szüretelés mellett számíthatunk arra is, hogy néhány hét vagy egy-két hónap múlva újra bebokrosodnak, és újabb adag fűszernek/teának valóval örvendeztetik meg kis csapatunkat.

A gyömbér nem a gyors sikerélményre vágyók kedvence… A túl sok víztől kirohad a gyökere, a túl kevéstől leszárad a hajtása. Ha szekrényben hajtatás után földbe ültetjük, jó ideig csak azzal van elfoglalva, hogy a rügyeket ellássa klorofillal. Na jó, a rügyek zöldülése azért látványos.

A csokrosinda szerény, mégis gyönyörű virágokat hozott, és szép sarjakat. Mire időt tudtunk szánni a szétültetésre, már az összes sarjon megjelentek az apró gyökérkezdemények. Ha a sarjakat nem választjuk le, és továbbra is az indával kapcsolódnak az anyanövényhez, ezekből a kis fehéres dudorokból légzőgyökerek lesznek.

Nem állítjuk, hogy mindenki gyorsan válhat önellátó növénytermesztővé, de ha az otthon eltöltött heteket kicsit megszínesíti néhány cserép növény, elmondhatjuk, hogy valami pluszt kaptunk ettől a nehéz időszaktól…

 

Posted on Hozzászólás most!

Karácsonyi munka- és szállítási rend a GeriSoft Stúdió Kft-nél

Karácsonyi munka- és szállítási rend a GeriSoft Stúdió Kft-nél

 

Az ünnepek közeledtével tájékoztatjuk kedves partnereinket az év végi és újévi nyitva tartásról.

Elektromos autó töltőkábelek és fali töltők esetében webáruházunk fogadja a rendeléseket, és a futárszolgálatok munkarendje szerint a raktáron lévő termékeket ki is tudjuk szállítani. A webáruház és a hozzá kapcsolódó e-mail és telefon alapú ügyfélszolgálat elérhető.

Az agrár-világítás webáruházunk és a tintapatron/toner rendelések esetében webáruházunk fogadja a rendeléseket, és a futárszolgálatok munkarendje szerint a raktáron lévő termékeket ki is tudjuk szállítani. A webáruház és a hozzá kapcsolódó e-mail és telefon alapú ügyfélszolgálat elérhető.

Informatikai üzletágunk (beléptető rendszerek és weblapok) részéről csak hibaelhárítás ügyeletet tartunk. Az új megrendeléseket e-mailben felvesszük, és január 6-tól tudunk rá ajánlatot adni, illetve megkezdeni a megrendelt munkákat.

Csomagológép szerviz és elektromos autó töltő telepítések: szervizünk 2019.12.21-től 2020.01.05-ig zárva tart. Vészhelyzet esetén ügyeleti rendszerben vállalunk javítást, melyhez telefonos vagy e-mail alapú bejelentés szükséges. Tervezett karbantartások szünetelnek ezen időben.

Fontos tudni, hogy a munkanap áthelyezések miatt a következő kézbesítési idők várhatók:

2019.12.19-ig beérkezett rendeléseket 20-án feladjuk, a kézbesítés 23-án várható.

2019.12.20-án beérkezett rendeléseket 23-án feladjuk, a kézbesítés 30-án várható.

2019.12.30-án beérkezett rendeléseket 31-én feladjuk, a kézbesítés január 2-án várható.

A 2019.12.31-2020.01.05. közt beérkezett rendeléseket a január eleji leltár miatt csak január 6-án tudjuk feladni futárral.

Személyes átvétel telefonos egyeztetés után lehetséges!

 

Minden kedves partnerünknek kellemes ünnepi készülődést kívánunk!

 

 

fotó: unsplash

Posted on Hozzászólás most!

Kiskertünk az irodában

Terápiás délelőtt – kiskertünk az irodában

 

Egy szomorkás októberi délelőtt szemerkélő esőt hozott, és mi úgy döntöttünk, mindent megteszünk a jó hangulat érdekében!

Megállapítottuk, hogy a még életben lévő fűszer-és dísznövényeinknek úgy lesz a legjobb, ha nagyobb helyre, friss közegbe kerülnek, mert a gyökereik már kinőtték a régi cserepet. Kerti földet, maradék perlitet és bolti virágföldet kevertünk össze, kézzel jól elmorzsoltuk. Nem tömörítettük nagyon össze, hogy legyen egy kis levegő a gyökereknek, hely a növekedésükhöz. A csokros inda  és a kis nyíllevél meglepően jól viselték, hogy a kis cserepet teljesen beszőtte a gyökérzetük, még így is hoztak friss leveleket, zöldjükkel töretlenül díszítenek. A menta mindent bevetett a túlélésért, föld alatt és föld felett is különböző vastagságú hajtásokat hozott, minden iránnyal próbálkozott.

A nagyobb cserépbe ültetés előtt megfodrászoltuk kicsit, a levágott hajtások egy részéből komposzt, másik részéből vegetatív szaporítóanyag, a zöld levelekből pedig teának való lett. A rozmaring esetében nem volt szerencsés a kezdeti kis cserép, a gyökere a felső réteget nem használta ki, rögtön lefelé indult, és gyorsan felélte az általa elérhető tápanyagot. Sajnos nem sikerült megmenteni, de amíg az élettelen maradványait távolítottuk el az edényből, nagyon jó illatot árasztott…

Előző kísérletünk során részeredményeket értünk el a szamócával, bazsalikommal és zsázsával. Kikeltek, hosszabb-rövidebb ideig fejlődtek is, aztán elhervadtak és elhaltak. Tanultunk a hibáinkból, úgyhogy a következő változtatások mellett vágunk bele az új kísérletbe:

  • Már a vetőmagokat is nagyobb edénybe, jobb minőségű közegbe tesszük, hogy az épp csak szárán álló növénykezdeményt ne kelljen máris átültetésnek kitenni. Az előzőleg kipróbált sekély áruházi edény a hozzá csomagolt gyenge minőségű ültetőközeggel nem vált be.
  • A világítást jobban időzítjük! Attól még, hogy irodai kiskert, és mi csak hétköznap vagyunk itt, a növényeknek hétvégén is szükségük van a pótmegvilágításra!
  • A frissen kikelt csíranövényeket/palántákat magasságuknak megfelelően emeljük a fényforrás közelébe. A mi esetünkben a világítótestek rögzítettek, tehát amíg a növények kicsik, alá kell polcolnunk a cserepeket.
  • Gilisztahumusz-alapú baktériumtrágyával kezeljük a növényeket, hogy a földben lévő tápanyag jobban hasznosuljon, és hogy a növények ellenállóbbak legyenek a kicsit sem természetes környezetben őket fenyegető veszélyekkel szemben.
Különlegesség!

Az egyleveles hajtásról vízben gyökereztetett monstera a korábbi üvegpohárnál 2x nagyobb, egyenes falú üvegedényt kapott, és személyzetet 😊 két guppigyerek és néhány akváriumi csiga gondoskodik róla, hogy ne zöldüljön be a víz.

Hamarosan friss hírekkel jelentkezünk!

Addig is érdemes körülnézni a webshop-ban!

Posted on Hozzászólás most!

Tudom, mit tettél a szobanövényeiddel…

Tudom, mit tettél a szobanövényeiddel…

Egy esős februári vasárnap tökéletes arra, hogy egy kis budai ékszerdobozban (NOS) elsöprő lendületű küldetéstudat (Urban Jungle Budapest) és meggyőző szaktudás (Koltai Tamás – Grofie) közreműködésével képezzük magunkat (Hogyan ne öld meg a szobanövényeidet?).

Az Agrárvilágítás csapata meg van győződve róla, hogy mesterséges fény segítségével a zárt térben, akár lakásban nevelt zöldségek életben tarthatnak minket. Mielőtt nekiállunk az urban farming megvalósításának, jó, ha tisztában vagyunk vele, mi hogyan tarthatunk életben egy fotoszintetizáló, helyváltoztatásra képtelen (tehát megszökni esélye sincs, mégis sok veszély les rá) életformát.

A kiscsoportos foglalkozás elméleti és gyakorlati résszel komplett volt, ettünk, ittunk. A végén frissen szaporított növénykékkel térhettünk haza, így van egy olyan kellemes érzésünk, hogy mégsem ért véget…

Mindenekelőtt fogadjuk el, hogy mi kényszerítjük a növényeket számukra természetellenes környezetbe. Azután tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a lehető legotthonosabban érezzék magukat nálunk!

 

webshopunk

Posted on Hozzászólás most!

Algatenyésztés mesterséges megvilágítással

Algatenyésztés mesterséges megvilágítással

 

Az AGROmashEXPO-n jártunk, és találkoztunk az Albitech csapatával. Zárt rendszerben, fotoszintetizáló szervezetekhez optimalizált fényforrások segítségével algát tenyésztenek, és a tenyésztett algából lomb- és talajtrágyát állítanak elő. A terméket az Agro.bio Hungary Kft. értékesíti.

Az algatrágya természetes módon juttatja tápanyaghoz a növényeket, illetve biztosítja a tápanyagfelvétel feltételeit. A talaj állapotának és a növény ellenállóképességének javítása mellett nagyon fontos szempont, hogy nem hagy szermaradványt a növényi részekben.

Az algák fejlődéséhez szükséges fénytartomány esősorban a PAR, azaz a fotoszintetikusan aktív sugárzás. Zárt környezetben, mesterségesen fenntartott körülmények között pontosan szabályozható a hőmérséklet és a sötét és világos órák aránya.

Nagyon örülünk, hogy már a hazai üzletkötőknél is elérhetőek egyes alga-termékek, meggyőződésünk, hogy az alga, mint ipari alapanyag a környezettudatosság irányába mozdít több iparágat is!

 

További érdekességekért olvassa híreinket!

Posted on Hozzászólás most!

A 6. Zuglói Magbörzén jártunk

A 6. Zuglói Magbörzén jártunk

 

A zuglói Cserepesházban rendezte meg a ZUG-Zuglói Közösségi Kert a 6. Zuglói Magbörzét 2019. január 26-án. Néhány órás, színes, mozgalmas délutáni esemény volt, esszenciális megfogalmazása annak, mit jelent a „közösségi kert” fogalma. Mindenkinek egy kicsit mást, mégis működő, sőt, élő egység.

A Magház és a Valeyrac Exotics vetőmagokkal volt jelen, és két különböző irányból világítottak rá, mi van a gazdaboltban kapható színestasakos vetőmagokon túl.

A PlantTogether és a CapsulFarm teljesen eltérő dimenzióit mutatta be annak, hogy a különböző habitusú emberek milyen módon élvezhetik a növénytermesztést, hogyan lehet az élelmiszertermelésből rekreációs foglalkozás mindenki számára, aki fogékony rá.

Nézzük a kész termékeket! Tekinthetjük az előállított élelmiszert a tevékenység végcéljának, de persze tudjuk, hogy a kertészkedés folyamatában is sokat hozzátesz a mindennapjainkhoz. Mautner Zsófi és a Zuglói Kenyérközösség tették fel az i-re a pontot.

 

A következő magbörzére is elmegyünk, mert jó látni, hogy milyen sokféle irányból lehet ugyanazt a célt megközelíteni.

Ha Te is színesítenéd a mindennapjaidat saját termesztésű zöldségekkel és fűszernövényekkel, inspirálódj velünk!

 

Posted on Hozzászólás most!

A zöld fény jelentősége a növények számára

A zöld fény jelentősége a növények számára

 

A növénytermesztésben sokáig úgy tartották, hogy csak a piros és kék fénytartományok vesznek részt a fotoszintézisben, mert a klorofillok ezeket nyelik el. Az újabb kutatások rámutatnak, hogy a korábban mellőzött zöld fény is fontos szerepet játszik a növény növekedésében.

 

Közvetett szerep

A növény morfológiájában, környezeti hatásokra adott válaszaiban nagy jelentősége van a kék és zöld fény arányának (B:G). Ez az arány meghatározza a kék fény reakciók hatékonyságát. Az árnyék elkerülésre (szár és levélnyurgulás) hatással van a kék és zöld arány. Ha a B:G arány magas, a növény rövid ízközöket, sűrű levélzetet nevel. Ha növekszik a zöld fény aránya a spektrumban, a fototropizmus gyengül, a növény nem lesz annyira sűrű, és a levél hőmérséklete enyhén nő a részleges sztómazáródás következtében. A B:G fotonok arányát Sellaro (2010) meghatározása alapján (420-490 nm)/(500-570 nm) között írhatjuk le. A kriptokróm aktivitására (CRY2, kék fény receptor) szintén hatással van B:G arány, ha csökken a kék, és növekszik a zöld fény aránya, akkor a kriptokróm aktvitás értéke kisebb. A zöld fény képes továbbá visszafordítani néhány, kék fény által kiváltott választ.

 

Nagy hatékonyság

Ezenkívül kimutatható a zöld fényről, hogy nagy hatékonysággal továbbítva az energiát a fotoszintézis mélyebb levélrétegekben is képes végbe menni, fokozva ezzel a növekedést. Az 500-570 nm tartományban aktivizálódott receptorok képesek szinte veszteség nélkül továbbadni a begyűjtött energiát a klorofilloknak. Ez extra előnyt jelent a növény számára. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy így hasznosítható energia jut azokhoz a receptorokhoz is, amelyek a növény alsó részén, a felső levelek takarásában vannak.

 

A termesztő szemszögéből

Nem utolsó szempont, hogy míg a fotoszintetikus csúcsot jelentő vörös-kék fénymix a termesztőhelyiségben dolgozó ember szemét nagyon megviseli, a zöld fénnyel kiegészítve már közelítünk a teljes spektrumhoz. Ezzel kíméletesebb, ergonomikusabb környezetet teremtünk magunknak.

Ideiglenesen beüzemelhető zöld fényforrással a szükséges munkavégzéshez elegendő fényt biztosíthatunk magunknak anélkül, hogy megzavarnánk a növény fényciklusának sötét periódusát.

 

Keresse a dobozos és egyedi megoldásokat webáruházunkban!

 

forrás: maximumyield, valoya, fotó: unsplash

Posted on Hozzászólás most!

Figyelem! Fényhiány!

Figyelem! Fényhiány!

 

Elegendő fényhez jut-e a növényem?

 

Alapvető szükségletek

Növényeink fotoszintézis útján állítják elő az energiát a növekedéshez, virágzáshoz, terméséréshez. A fotoszintézishez fényre, levegőre, vízre és tápanyagra van szükségük.

Beltérben nevelt növények esetében nem könnyű biztosítani a fenti szükségletek helyes arányát, különösen, ha speciális igényű fajokról vagy fajtákról van szó.

Ha egy növény számára nem megfelelő a fény mennyisége és/vagy minősége, azt jelzi számunkra. Még a legdélibb fekvésű ablak elé helyezett virágcserép sem mindig jó megoldás, főként télen, amikor kevesebb a napfény.

 

Hogyan jelez a növény?

Ha a virágcserepet már áthelyeztük a lakás legnaposabb részére, de így is kevés a fény, vagy a láda/dézsa nem mozgatható könnyen, a következőket figyelhetjük meg:

  • lehulló levelek,
  • a korábbiaktól eltérő hajtások (például kisebb, kevésbé élénk színű levelek, megnyúlt szár),
  • az ablak/fényforrás irányába törekvő növény,
  • felkunkorodó levelek.

 

Az is előfordulhat, hogy a növény túl sok fényt kap, ilyenkor az alábbiakat tapasztalhatjuk:

  • a levelek színe megfakul,
  • a levelek kiszáradnak, lekonyulnak,
  • a növény hervadni látszik délben, amikor a legtöbb fényt kapja,
  • száraz, barna, perzselésszerű foltok jelennek meg a leveleken.

 

A természetes fényt kiegészítő mesterséges fény

Fényhiánnyal szembesülhetünk a megfelelően benapozott helyhez viszonyított túl magas egyedszám, vagy a növények számára nem tökéletes ablaktájolás esetén is. Ha mesterséges fénnyel pótoljuk, vagy helyettesítjük a napfényt, növelhetjük is az állományt, jobban kihasználhatjuk a rendelkezésre álló teret. Az ideális fényforrás kiválasztásával nő az esélye, hogy egészséges, boldog növényekkel vegyük körbe magunkat.

 

A fény színe

Ha úgy döntöttünk, hogy mesterséges fénnyel segítjük növényeinket, figyelnünk kell arra, hogy az a lehető legnagyobb mértékben imitálja a természetes napfényt, biztosítva közel az összes spektrumot. Ezen belül a két legfontosabb szín a kék és a piros. A kék fény a növény növekedését szabályozza, felel a bokrosodásért, a piros fény a virágzás és a vegetatív növekedés változásait stimulálja. Eme kettő kielégítő aránya elsődlegesen fontos!

A lakóházak világítása általában sok zöld és sárga fényt tartalmaz, ezeket a növények nem, vagy alig használják, a fotoszintézisben közvetlenül nincs jelentőségük, így a napfény helyettesítésére nem alkalmasak. Ez az oka annak, hogy a fényforrások piacán jól elkülöníthetők a növénynevelés céljából kifejlesztett típusok, melyek PAR, azaz fotoszintetikusan aktív tartományban sugározzák a fényt.

 

Találjuk meg az ideális fényforrást!

Ahhoz, hogy a különböző spektrumokban különböző intenzitással világító körték, fénycsövek és LED-ek közül a legjobbat válasszuk, ismernünk kell növényünk igényeit. Ennek ismeretében, és a tér adottságait figyelembe véve akár közösen is megtervezhetjük nappalija, télikertje, üvegháza berendezését fénnyel.

 

Nézzen körül webáruházunkban, és inspirálódjon!

 

forrás: maximumyield