Posted on Hozzászólás most!

Kert/benn

Kert/benn

 

Falak közé szorultunk. A szerencsésebbek az első sokk után felismerik, hogy idén több idejük lesz metszeni, veteményezni, felfrissíteni a kertet, gyönyörködni a rügyfakadásban. Aki viszont lakásban él, és még egy jó fekvésű erkélye sincs, az hátrányból indul. De az ő helyzete sem reménytelen!

Megmutatjuk, hogy néhány hét alatt mennyi tennivalóval és örömforrással  lát el minket az icipici irodai kertünk.

A karácsonyi hajtás a GeriSoft-nál idén kitartott február végéig, így aztán nem sok időnk maradt a növényeinkre. A szükséges öntözés, hébe-hóba tápoldatozás, fénynek megfelelő forgatás, elszáradó levelek lecsípése megtörtént. Cserébe fűszer- és dísznövényeink folyamatosan vidámították jelenlétükkel mindennapjainkat.

Itt az idő meghálálni ezt nekik. A bazsalikomot csak szüretelni kellett. Néhány tő levágott levelei napokra csodás illatot varázsolnak az irodába, és szárítás után kis üvegben eltehetjük az ízletes fűszert. A mentát és a zsázsát megfodrászoltuk. Tehát a szüretelés mellett számíthatunk arra is, hogy néhány hét vagy egy-két hónap múlva újra bebokrosodnak, és újabb adag fűszernek/teának valóval örvendeztetik meg kis csapatunkat.

A gyömbér nem a gyors sikerélményre vágyók kedvence… A túl sok víztől kirohad a gyökere, a túl kevéstől leszárad a hajtása. Ha szekrényben hajtatás után földbe ültetjük, jó ideig csak azzal van elfoglalva, hogy a rügyeket ellássa klorofillal. Na jó, a rügyek zöldülése azért látványos.

A csokrosinda szerény, mégis gyönyörű virágokat hozott, és szép sarjakat. Mire időt tudtunk szánni a szétültetésre, már az összes sarjon megjelentek az apró gyökérkezdemények. Ha a sarjakat nem választjuk le, és továbbra is az indával kapcsolódnak az anyanövényhez, ezekből a kis fehéres dudorokból légzőgyökerek lesznek.

Nem állítjuk, hogy mindenki gyorsan válhat önellátó növénytermesztővé, de ha az otthon eltöltött heteket kicsit megszínesíti néhány cserép növény, elmondhatjuk, hogy valami pluszt kaptunk ettől a nehéz időszaktól…

 

Posted on Hozzászólás most!

A zöld fény jelentősége a növények számára

A zöld fény jelentősége a növények számára

 

A növénytermesztésben sokáig úgy tartották, hogy csak a piros és kék fénytartományok vesznek részt a fotoszintézisben, mert a klorofillok ezeket nyelik el. Az újabb kutatások rámutatnak, hogy a korábban mellőzött zöld fény is fontos szerepet játszik a növény növekedésében.

 

Közvetett szerep

A növény morfológiájában, környezeti hatásokra adott válaszaiban nagy jelentősége van a kék és zöld fény arányának (B:G). Ez az arány meghatározza a kék fény reakciók hatékonyságát. Az árnyék elkerülésre (szár és levélnyurgulás) hatással van a kék és zöld arány. Ha a B:G arány magas, a növény rövid ízközöket, sűrű levélzetet nevel. Ha növekszik a zöld fény aránya a spektrumban, a fototropizmus gyengül, a növény nem lesz annyira sűrű, és a levél hőmérséklete enyhén nő a részleges sztómazáródás következtében. A B:G fotonok arányát Sellaro (2010) meghatározása alapján (420-490 nm)/(500-570 nm) között írhatjuk le. A kriptokróm aktivitására (CRY2, kék fény receptor) szintén hatással van B:G arány, ha csökken a kék, és növekszik a zöld fény aránya, akkor a kriptokróm aktvitás értéke kisebb. A zöld fény képes továbbá visszafordítani néhány, kék fény által kiváltott választ.

 

Nagy hatékonyság

Ezenkívül kimutatható a zöld fényről, hogy nagy hatékonysággal továbbítva az energiát a fotoszintézis mélyebb levélrétegekben is képes végbe menni, fokozva ezzel a növekedést. Az 500-570 nm tartományban aktivizálódott receptorok képesek szinte veszteség nélkül továbbadni a begyűjtött energiát a klorofilloknak. Ez extra előnyt jelent a növény számára. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy így hasznosítható energia jut azokhoz a receptorokhoz is, amelyek a növény alsó részén, a felső levelek takarásában vannak.

 

A termesztő szemszögéből

Nem utolsó szempont, hogy míg a fotoszintetikus csúcsot jelentő vörös-kék fénymix a termesztőhelyiségben dolgozó ember szemét nagyon megviseli, a zöld fénnyel kiegészítve már közelítünk a teljes spektrumhoz. Ezzel kíméletesebb, ergonomikusabb környezetet teremtünk magunknak.

Ideiglenesen beüzemelhető zöld fényforrással a szükséges munkavégzéshez elegendő fényt biztosíthatunk magunknak anélkül, hogy megzavarnánk a növény fényciklusának sötét periódusát.

 

Keresse a dobozos és egyedi megoldásokat webáruházunkban!

 

forrás: maximumyield, valoya, fotó: unsplash